Wednesday, November 16, 2022

Piszoár duguláselhárítás

A különböző dugulások közül talán a legkellemetlenebb a wc eltömődése, hiszen gyakorlatilag halaszthatatlanul megoldást kell találni rá – nem igazán van alternatíva, amellyel a helyiség funkcióit könnyedén meg lehetne oldani. Emellett igen kellemetlen szagokkal jár és higiéniai szempontok miatt sem javasolt sokáig halogatni a probléma megoldását. A WC duguláselhárításánál tehát ha nem sikerül gyorsan, egyszerűen házipraktikákkal megoldani a helyzetet, javasolt mielőbb szakemberhez fordulni. A legfontosabb minden esetben a dugulás kialakulásának megelőzése, amelyhez alaposan ismerni kell a lehetséges okokat, ami miatt jelentkezhet a probléma. Természetesen a leggyakoribb ok, amikor olyan tárgy kerül a wc csészébe, amely elakad a csőrendszerben. Egészségügyi betétek, vatták, wc-papír gurigák. Érdemes minden esetben egy kis méretű szemetes kosarat elhelyezni a wc mellé, így a vendégek is tudni fogják, hogy ezeknek a hulladékoknak oda kell kerülniük. Sok wc papír gurigát már úgy terveznek, hogy oldódik a vízben, ettől függetlenül nem javasoljuk a lehúzását. Gyakran előfordul, hogy egész egyszerűen csak túl sok wc papír került a wc-be, amelyet kevés vízzel igyekeztünk lehúzni. Ekkor bátran javasoljuk, hogy próbálkozzon meg egy vödör forró vizet önteni a csészébe. Sok helyen tapasztalni, hogy az ételmaradékok mosogatás előtt szintén a wc csészében végzik – sokszor a szilárdabb maradékokkal (csontok, uborkafélék) együtt. Nem egyedi, hogy a teljes dugulás fő kiváltó oka egyszerű macskaalom. Ennek elsődleges oka, hogy előfordulnak olyan macskaalmok, amelyeknek a csomagolásán fel van tüntetve, hogy a wc-n lehúzható – ennek ellenére senkinek nem ajánljuk még az ilyen típusú macskaalom esetében sem. Amit lehet, inkább vigyünk ki a hulladéktárolóba, mert sajnos sokkal komolyabb károkat is okozhat az ilyen okokból fakadó wc dugulás. Házipraktikákkal a kisebb elzáródások megszüntethetőek A kisebb dugulások, amelyek például túl sok wc papír használat vagy lerakódott vízkő miatt alakult ki, általában könnyedén orvosolhatóak - nem feltétlenül kell mindjárt profi wc duguláselhárítást igényelni. Ha tudja vagy gyanakszik rá, hogy tárgy vagy ételmaradék okozta a dugulást, akkor érdemes előbb megpróbálkozni annak az eltávolításával. Természetesen a wc dugulásánál is bevált módszer a wc pumpa és a nagy mennyiségű forró víz használata, ami feloldhatja az eltömődést. Az ecet és a szódabikarbóna használata ez esetben is eredményesen működhet, főleg vízkőlerakódás esetén. Nem javasoljuk a wc csésze eltávolítását, hiszen könnyen törik és adott esetben nagyobb kárt is okozhat vele – ha úgy gondolja, hogy a csésze eltávolítása nélkül nem oldható meg a wc duguláselhárítása, inkább hívjon szakértő segítséget. Fontos kiemelni, hogy gyakran még csak nem is a házban keresendő a probléma, hanem a kertben futó vezetékeknél történt csőtörés. Ez a hiba okozza általában azt a kellemetlen jelenséget, hogy visszafelé folyik a szennyvíz, főleg esős időben. Természetesen ez a fajta elzáródás már a komolyabb problémák közé tartozik, érdemes azonnal szakembert hívni. Munkatársainkkal igyekszünk a lehető leggyorsabban a helyszínre érni. Minőségi, korszerű eszközeink segítségével és tapasztalataink alapján gyorsan és pontosan meghatározzuk a dugulás helyét és kiváltó okát, majd a lehető legegyszerűbb, költséghatékonyabb megoldással szüntetjük meg a problémát.

Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Piszoár duguláselhárítás Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Piszoár duguláselhárítás



Padlóösszefolyó tisztítása
A lefolyók, gerincvezetékek tisztítását profi csőgörénnyel végezzük. Általában 10, 16, és 22 mm átmérőjű duguláselhárító spirálokat alkalmazunk a lefolyórendszerben fellépő dugulások megszüntetésére. Ezek az eszközök professzionális ipari csőtisztításra használhatóak, nem lehet helyettesíteni a barkácsboltokban kapható duguláselhárításra kitalált megoldásokkal. A különleges minőségű, edzett acélspirálok rendkívül rugalmasak és szívósak. A duguláselhárító gépek, pedig rendkívül nyomatékos és erős berendezések. A dugulások fajtájának függvényében több fajta fejet (kaparó, gyökérvágó, zsírvágó, láncos, pengés, tölcséres, flexibilis) lehet a spirálok végére felhelyezni, amivel a leghatékonyabban lehet megszüntetni az adott dugulást.
Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Padlóösszefolyó tisztítása Üröm Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Padlóösszefolyó tisztítása Üröm KW1436fcdda6b52b9e91784859430df4d9

No comments:

Post a Comment

Motorhibás autó eladása - Hogyan szabadulhatsz meg könnyen a motorhibás autódtól?

Biztos te is ott állsz a garázsban, nézed a motorhibás autód, és azon töprengsz, mi a csodát kezdj vele. Talán már máshol is próbálkoztál, d...